Operett- Musical

Musicalek és operettek világa

Továbbra is a színház legnagyobb sikere! Ezt nem lehet kihagyni!

A párizsi bemutató hatalmas sikerét követően a Budapesti Operettszínház 2004. januárjában mutatta be a musical magyarországi változatát KERO® rendezésében. Az előadás azonnal óriási siker lett. A produkció dalai felkerültek a rádiók slágerlistáira, s az operettszínházi előadást pedig már több mint 300 ezer ember látta.A musical CD-je 2006-ban platinalemez lett, illetve a Szegedi Szabadtéri Játékokon vendégszerepelt produkcióról a monumentális díszletek között, káprázatos jelmezekkel, 200 táncossal és statisztával, s színházunk sztárjaival DVD felvétel is készült.

A Shakespeare színműve alapján készült mű története mindenki számára ismerős. Gérard Presgurvic, a zeneszerző és egyben szövegíró, így nyilatkozott az alkotásról: "A Rómeó a világirodalom legromantikusabb és legtragikusabb darabja. Ennél jobb téma nem is kell egy jó musicalhez, hiszen van benne minden: gyűlölet, szerelem, félreértés, halál, esküvő, szabadság. Mindezen túl arra törekszem, hogy a Rómeó és Júlia ürügyén sok-sok új és aktuális érzést fedezzek fel magamban."


Szereplők:

Rómeó:  Dolhai Attila, Száraz Tamás, Bálint Ádám, Egyházi Géza

Júlia:   Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsi, Szinetár Dóra

Tybalt:  Szabó P.Szilveszter, Magócs Ottó

Escalus, Verona hercege:   Németh Attila, Imre Sebastian

Capulet:  Csuha Lajos

Capuletné:   Janza Kata, Siménfalvy Ágota, Füredi Nikolett, Polyák Lilla

Montague-né:  Csengeri Ottília, Baranyai Annamária

Dada:  Náray Erika, Nádasi Veronika, Polyák Lilla

Lőrinc barát:  Földes Tamás, Pálfalvy Attila

Mercutio:  Bereczki Zoltán, Szabó Dávid

Benvolio:  Mészáros Árpád Zsolt, Kerényi Miklós Máté

Paris:  Homonnay Zsolt, Egyházy Géza, Szerényi László


Alkotók:

Közreműködik:

Sz. Nagy Ildikó,

G .Szabó Sándor,

Langer Soma,

Nagy Bea,

A Musical Ensemble,

A Pesti Broadway Stúdió növendékei


Vezényel:

Makláry László  -  zeneigazgató

Silló István  -  karmester


Zeneszerző-szövegíró:

Gerard Presgurvic


Magyar szöveg:

Galambos Attila

KERO® - Kerényi Miklós Gábor

Somogyi Szilárd


Játék- és táncmester:

Rogács László


Díszlettervező:

Götz Béla


Jelmeztervező:

Velich Rita


Világítástervező

Somfai Péter


Mozgástervező

Király Attila


Koreográfus

Duda Éva




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 4
Havi: 17
Össz.: 6 575

Látogatottság növelés
Oldal: Rómeó és Júlia
Operett- Musical - © 2008 - 2024 - operett-musical.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »